Vételi Hisztériában az amerikai vezető indexek. Ezt Remekül példázza az SPY-SPDR S&P 500 ETF alap heti teljesítményének alakulása. 30 éves évforduló ide vagy oda, új csúcsokon zárt Amerika. Elsősorban a XTL-Telekommunikáció, az XLY-Tartós fogyasztási cikkek, az XLV-Egészségügy és az XLU-Közművek húzták az indexeket. Így talán nem meglepő, hogy QQQ-Nasdaq volt a leggyengébb szereplő, hiszen lefelé hagyott rést, még ha igyekezett is betölteni azt napközben.
Ugyanakkor a DIA-Dow Jones ipari átlagindex már két nappal ezelőtt rést hagyott az új csúcs elérése közepette, s tegnap ezt a rést megerősítette, azzal, hogy nem töltötte vissza. Habár ez pozitív jelzés, ennek ellenére nem árt az óvatosság, hiszen az S&P500 indexben a nyár folyamán láttunk hasonlót, de előbb jött mégis a résvisszatöltés, mint az emelkedés.
Persze most lehet örülni annak, hogy az adóreform közelebb került egy lépéssel, hiszen a Szenátus tegnap elfogadta a jövő évi költségvetést, amelyet jó eséllyel a képviselőház is el fog fogadni. Pedig egyes számítások szerint az az irány, amelyen leindultak, 10 év alatt további 1.500 milliárd dollár hiányt generálhat a költségvetésben az alappályához képest.forrás-erste
A heti SPY ETF alap árfolyamának alkulása, azt meséli számunkra, hogy további emelkedések vannak az indexben, a ferde piros ellenállások szintjei felé. Itt lesz majd némi kalamajka, hezitálás és korrekció is felütheti a fejét. Tehát érdemes nyitott szemekkel aludni, mint a krokodilok és lecsapni az adott lehetőségre. Egyenlőre igen izmos az amerikai vételi szándék. Amennyiben megtorpanás, és korrekció üti fel a fejét, akkor érdemes lesz figyelni a ferde zöld támaszok szintjeit, és azt is kihasználni.