Ipari Fémek Csatája zajlik a világ piacain, és a felbujtó nem más mint az USA. Így a DBB-PowerShares DB Ipari Fémek ETF alap havi grafikonja szépen mutatja a bizonytalanságot. A DBB ETF alapban közel egyenlő részben szerepel a réz, alumínium és a cink, ezen fémek átlagát láthatód lejjebb.
Na de a megtorpanás oka nem más mint: az oroszokkal szemben hozott szankciókkal kapcsolatban mutat enyhülést az amerikai fél, miután a Financial Times szerint több európai ország is arra panaszkodott az USA-nál, hogy kulcsfontosságú szektoraik számára válik bizonytalanná az alumínium beszerzése.
Elképzelhető, hogy részben emiatt a mai napon az Amerikai Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy enyhít a Rusal nevű orosz alumíniumgyártóra kivetett szankciókon, amennyiben a cég tulajdonosa, Oleg Deripaska hajlandó megválni a cégtől. Emellett a minisztérium 5 hónappal kitolta annak a határidejét, amíg a Rusal kereskedelmi partnereinek meg kell szakítaniuk kapcsolatukat a céggel. A hírekre az alumínium árfolyama az utóbbi napok emelkedését követően 8%-kal esett, mivel a Rusal a globális alumínium-kitermelés 6%-ért felelős.forrás-erste
Így nagyon fontos lesz az elkövetkező hetekben a 20 dolláros ellenállás, melynek áttörésével tovább drágulhatnak az ipari fémek. Ellenben, ha ezen szintet nem tudja áttörni, akkor csökkenésre készülhetsz fel. Lefele a 18 és a 16 dolláros támasz lehet érdekes. Amennyiben ezen szintek meg tudják tartani a fémek csökkenését, akkor irány a long (vétel). ..és erősen figyelve a 20 dolláros ellenállási szintet!
