Leszállópályához Közeledik a hadászati iparág is. Az ITA-iShares DJ US Hadipari ETF alap heti grafikonja szépen mutatja a fordító gyertya megerősítését. Egy igen erőteljes ETF alapról beszélhetünk a maga 38 eszközével. Többek között a Boeing, a United Technologies és a Lockheed Martin cégeket említve, igazi nehéztüzérség ez az ETF alap. A heti grafikon közel 30%-kal túlteljesítő mint a vezető SPY-S&P 500 Index.
Ez ez így is maradhat az estleges korrekció után is. Mivel igen ingatag és érzékeny piaci körülmények uralkodnak a tőzsdéken. Így szinte minden ország, szektor és iparág megérzi a eladási nyomást. De itt valami más plusz is van, mégpedig a forrongó légkör a geopolitikai feszültségek, így a hadászati beruházások, eszközök és irányítás területén egyaránt.
Illetve az új személyszállítási repülőgépek megrendelései, ide értve a vezető Boeing-et. Természetesen a Hurrikán is ide hajthatja a vizet, mivel repülőgépek, repterek sérülhetek és ezt javítani pótolni kell! Tehát összességében, egy erősebb korrekció után remek befektetési terület a hadipari, -légvédelmi ETF alap.