Miért másabb a tőzsdei ETF alap


 Miért másabb, a tőzsdei ETF alap

 

Miért másabb a tőzsdei ETF alap“miért másabb a tőzsdei ETF alap, frissített változat”  Régebben volt egy  érdekes beszélgetésem, most már az ügyfelemmel, Ádámnak fogom  a továbbiakban  nevezni.  Megtakarításainak keresett egy nyugodtabb, biztonságosabb piacot, ahol továbbra is likviden tudja tartani a pénzét, és magasabb hozamok érhetőek el mint más lekötött betéteknél. A tőzsdei alapok piacát javasoltam neki, és nyitottságot és érdeklődést mutatott a tőzsdei alapok iránt és ezzel kapcsolatban több kérdést is átbeszéltünk. Jó volt hallani, hogy érezte az előnyeit ezeknek a tőzsdei alapoknak, és azt a tényt hogy mi  értékpapír kerekedők akik ezzel a területtel foglalkozunk, igen is pozitív szereplői is lehetünk az ügyfél és a piacok között.

Ádám-Jani, nézegettem a további befektetési lehetőségeimet. Sokat hallottam ilyet-olyat a tőzsdéről, hogy milyen kockázatos, hogy hatalmas bukták vannak, sorolhatnám.. Azonban furcsa volt számomra, hogy a hagyományos befektetési alapokhoz hasonló termékekkel lehet kereskedni a tőzsdén, úgy, hogy az alapok előnyösebben vannak feltüntetve? Ellentmondást fedeztem fel, és kíváncsivá tett, hogy miért jobb az ha a tőzsdén veszem meg az alapokat és nem a bankokban vagy éppen a befektetési egységekhez kötött biztosításokon keresztül, egyszeri díj befizetésével?

 

Én-Nagyszerű! Oké Ádám a tőzsde annyira kockázatos, amennyire kockázatos üzleteket kötünk. Vannak olyan termékek amivel nagy nyereségeket és ezzel párhuzamosan nagy veszteségeket lehet elérni akár napon belül is. Ezek a tőkeáttétes termékek.:– ez annyit jelent , hogy pl.:szeretnénk kereskedni az Aranyra és a terméknél fel van tüntetve, hogy 20%-os tőkeáttétet (1:20) tartalmaz, ez annyit jelent, hogy 20-szor több aranyat tudunk megvenni a tőzsdén mint amekkora tőkék van. Tovább megyek ha az arany árfolyama 1%-ot emelkedik vagy esik, akkor a tőkeáttét miatt az tőkém, 20%-ot emelkedik vagy csökken, akár napon belül többször is. –ez egy kockázatos ügylet (deviza, határidő, opció, CFDs termékek) !

A tőzsdei alapok kereskedése esetén, annyi a fő különbség a hagyományos alapokhoz képest, hogy a kereskedésből kihagyjuk a bankokat és a biztosítókat és folyamatosan tudunk adni-venni. Mindazon költségek amiket a bank illetve a biztosító levon tőled,  a te zsebedben fognak maradni Ádám, és ezzel is növelve a tőzsdei alapok illetve a saját hozamod nagyságát 2%-6%-kal. Nálunk az összköltség maximum 1% ! Ebbe a költsége benne van minden ami a tőzsdei alapok (ETFs) befektetése (kereskedése) során felmerül, természetesen az én jutalékom is.

Ádám-Miét van ekkor eltérés a költségekben, és milyen különbségek vannak még a hagyományos és a tőzsdei alapok között?

Én-Köszönöm, ez egy nagyon jó és fontos kérdés. Válaszom annyi, hogy a hagyományos és a Unit-Linked biztosítási eszközalapokat aktívan kezelik. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan vizsgálják az alapokban szereplő pénzügyi termékek (pl. részvények, kötvények) teljesítményét, és ha egyik vagy másik részvénnyel kapcsolatban jobb vagy rosszabb teljesítményre számítanak az alapkezelők, akkor eladják vagy megveszik az adott cég részvényeit. Ami természetesen nagyobb költségeket kíván, mert minden vétel/eladás költséggel jár.

A tőzsdei alapokat passzívan kezelik,  minden esetben egy tőzsdei indexet (pl. DAX német tőzsde), régiót (pl. Ázsiai térség), vagy nyersanyagokat (pl. arany, olaj vagy mezőgazdasági termények kukorica követnek. Úgy is fogalmazhatnám, hogy majmolják utánozzák azt a bizonyos indexet. Indexek egy olyan mérce, mint például ahogy Magyarországon az inflációt figyelik. Vannak termékek, szolgáltatások árai (kenyér, energiaárak), amivel szinte minden nap érintkezünk, és ezek árai mennyivel drágulnak, és ezek egy kosarat (indexet) képeznek. –mint egy gyümölcskosár, abból van több a kosárban amiből többet fogyasztunk.  A tőzsdei alap (ETFs), csak egy ilyen kosarat vesz meg és a kosár tartalmában lévő gyümölcsök (részvények) összességének  árfolyamváltozásaira kötünk üzletet.

Ádám-Tehát ez olyan lehet minta szolgáltatóknál a díjverseny?

Én-Igen, hasonló.- Ádám kifejtenéd?

Ádám-A telefonos cégek versenyeznek értünk, mimnél jobb díjakat illetve csomagokat ajánlanak fel. -gondolom ezek a hagyományos alapok megközelítése.

Én-Igen.

Ádám-A telefonos cégek összekapcsolják a TV+Net+Telefondíjakat és egy csomagot kínálnak oda nekünk, és ezáltal egyszer kell fizetnünk egy teljes szolgáltatásért, így sokkal olcsóbban tudunk hozzáférni a  “nélkülözhetetlen” szolgáltatásokhoz, és egyben van minden. Ha változtatni szeretnénk könnyen és egyszerűen meg tudjuk tenni, mert egy cégen belül van. -..és gondolom ezek a tőzsdei alapok, és ezért olcsóbbak, rugalmasabbak.

 

Én -Lenyűgöztél Ádám, komolyan ennél egyszerűbben én sem tudtam volna elmondani a különbséget. Ádám van még valamilyen kérdésed?

Ádám -Igen. Ez mind nagyon szimpatikus, és örülök hogy van ilyen lehetőség Magyarországon is. Milyen pluszt tudtok még biztosítani, hogy hozzátok hozzam a megtakarításaimat, illetve az ismerőseimnek, barátaimnak is elmondjam ezeket a fantasztikus lehetőségeket?

Én -Nagyszerű, továbbiakban azt tudom még neked mondani Ádám, hogy egy online felületen keresztül folyamatosan nyomon tudod követni a befektetésed alakulását, és ezáltal úgy tudunk beszélni a piaci helyzetekről, hogy ez real time (valós időben) előtted van, akár telefonon keresztül is, vagy csak online hozzáféréssel elérhető. Továbbá ha más terület is érdekel, 22  fő tőzsdei piacot és részvényeit is elérjük, valamint 160 devizapárral és nyersanyagokkal is kereskedhetsz. Természetesen telefonon, skype vagy bármilyen már kommunikációs eszközön keresztül át tudjuk beszélni, a piaci helyzeteket. 

 

Örömömre szolgált, hogy egyre több az ilyen rugalmas és céltudatos ügyfél Magyarországon, és igen is számít, hogy tudj a lehetőségekről és használd is ki.  Mert nagyon is megérdemli minden Magyar! Szerintem Te is ilyen vagy, kedves olvasó.

 

Köszönöm!  A változás az ami állandó, régebben a hagyományos alapok nagyon jók voltak és most is vannak jó alapok.  A Unit-Linked befektetési életbiztosításról csak annyit, hogy szuper egy termék, azonban nagyon nagy odafigyelést igényel, főleg a folyamatos díjas (havi, negyedéves, féléves, éves) szerződések esetében. Költségérzékenységük, és a rugalmatlanságuk miatt is, és sajnos több biztosítói eszközalapról, kevés vagy hiányosak az információk. Nagyon fontos tényező az életünkben az idő, a pénz, nyugalom és a harmónia mellett.

 

 

Sikeres kereskedést és együttműködést kívánok!

 

Share