Európai EURÓ Illúziók olvashatóak a EKB döntésében, bejelentésében.
Pedig igen erőteljes a zöldhasú jelenléte. Amit remekül mutat a heti FXE-PowerShares EURUSD ETF (ISIN: US46138K1034) alap árfolyamának alkulása.
A Draghi által közölt bejelentés, vélemény kivonatának a lényege: a várakozásoknak megfelelően nem történt monetáris politikai irányváltás az EKB tegnapi kamatdöntő ülésén. A jegybank nem változtatott a kamatokon és továbbra is tartják, hogy befejezik az eszközvásárlási programot. Mario Draghi csalódást keltőnek nevezte az elmúlt időszak makro adatait , de ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy a gazdaság állapota összhangban van a jegybanki előrejelzés alappályájával.
A kockázatokat továbbra is kiegyensúlyozottnak tekinti és változatlanul az infláció fokozatos emelkedésére számít. Az olasz költségvetési vita a kamatdöntő ülésen is felmerült, de nem foglalkoztak vele sokáig és Draghi bízik benne, hogy végül sikerül megállapodásra jutnia az olasz kormánynak és az Európai Bizottságnak. forrás-erste
Na de, a lényegek ténye, avagy a tények lényege, igen meghatározó támaszon billeg az árfolyam. Ami igen könnyen hozhat egy igen kemény csökkenő euró illúziót a piacokra. Amit sajna a magyar forintunk HUF is meg fog érezni.
Arról van szó, hogy a heti FXE ETF alap árfolyamának alkulása, igen erőteljesen lefele kacsingat. Valamint az a tény, hogy ott a mélyben várakozik egy rés, ami idő kérdése és betöltésre kerül. Ami ki fog hatni, már most érzékelhető a részvénypiacokra, nyersanyagokra és a devizapárokra. Attól függetlenül, hogy a napi mozgásban egyenlőre juró vételek uralkodnak.
Európai EURÓ Illúziók
Read Time:1 Minute, 8 Second