Trump Nagylelkű Gesztus Japán felé

Trump Nagylelkű Gesztus Japán felé, mert a jó benyomás fontos. Na szóval: a jó hangulatot tegnap részben Donald Trump kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos pozitív kommentje fűtötte, miszerint jó esély van arra, hogy megegyezzenek Kínával. Sőt szerinte ez akár hamarabb is megtörténhet, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Emellett az elnök azt is… Olvasd tovább…

Globális Piaci Vámkarate

Globális Piaci Vámkarate félelmében remegnek a részvénypiacok. Ezt jól mutatja a havi ACWI-EWW-FXI ETF alap grafikonjának rajzolata is. Nem véletlenül, mivel fokozódik az amerikai-kínai feszültség, hiszen az alelnök szerint akár meg is duplázódhat a kínai árukra kivetett vámtétel. Kína sem rest, hiszen megint belengette a ritka földfémek exportjának korlátozását. Márpedig… Olvasd tovább…

Kína túl nagy Konténer

Kína túl nagy Konténer, lassan már úgy tűnik, hogy Trump-nak is! Az FXI-iShares Kínai ETF alap( CUSIP: 464287184) azért szépen érezte a kivettet vámokat! Mivel: Kínával szemben eddig 50 milliárd dollár értékű importra vezetett be Amerika 25%-os vámot. Ennek nem volt erőteljes hatása Kínára, ugyanis becslések szerint 0,2 százalékponttal vetheti… Olvasd tovább…

Globális Kereskedelmi Háború

Globális Kereskedelmi Háború igen erőteljesen megmutatkozik az ACWI-iShares MSCI Világindex ETF alap árfolyamában is.  A globális kereskedelmi háború réme tovább küldte a piacokat lefelé, azért érdemes megjegyezni, hogy a bejelentett intézkedések (50-60 milliárd dollárnyi áru érintett) hatásaiban még nem olyan jelentősek. Vagyis a félelem az, ami hat a piacokra, akárcsak… Olvasd tovább…

Kockázatos Kína

Kockázatos Kína, több oldalról is, mivel igen nagy változások előtt állnak. A havi FXI-iShares Nagy kínai cégek ETF alapjának árfolyamának alkulása, igen kérdőjeles.  Ezt még erősítheti eme bejelentések: A négy napja tartó kínai kongresszust követően már körvonalazódni látszik, hogy mely cégek lehetnek bejelentések nyertesei. A növekvő védelmi kiadások miatt örülhetnek… Olvasd tovább…

Davosban Döntenek

Davosban Döntenek, vagy csak formálisan beszélnek a világgazdaság nagyjai. Az ACWI-iShares MSCI VilágIndex ETF alap heti grafikonja igen erőteljes. Na de: ma kezdődik a davosi világgazdasági fórum, ahol a világ vezető politikusai és vállalatvezetői vesznek részt. Az esemény érdekessége, hogy 18 év után vesz részt rajta amerikai elnök, ráadásul Trump… Olvasd tovább…

Csodálatos Globális Autóipar

Csodálatos Globális Autóipar, melynek elébe senki se álljon. A CARZ-First Trust NASDAQ Autóipari Index ETF alap heti grafikonja is jól szemlélteti a következő számokat. A világ autóértékesítése egyébként folyamatosan növekszik, míg 2000-ben havonta mintegy 3,5 millió gépkocsi talált új gazdára, addig ez 2017-ben már 7 millió körül alakult. Ugyan a… Olvasd tovább…

Világpiaci Magaslati Csodálatban

Világpiaci Magaslati Csodálatban kezdődőt el a 2018-as részvény-kereskedési kavalkád. Igaz még nagyon az elején vagyunk, de héten már érkeznek árfolyammozgató információk a részvényeseknek. Tehát: …fontosabb vállalati, illetve makrogazdasági események nélkül telhet továbbra is az amerikai újév, a mai napon csupán a Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének végleges olvasata lát napvilágot.… Olvasd tovább…

Világpiaci Tőzsdei Helyzetkép

Világpiaci Tőzsdei Helyzetkép szépen mutatja, hogy határ a csillagos ég! Az ACWI-iShares MSCI Világindex ETF alap heti grafikonja szépen mutatja a túlfűtött régiókat. Ami annyit jelent, hogy a SPY-S&P 500 index toronymagasan túlvett szindrómát mutat a többi piachoz képest. Egyedül az EWJ-Japán ETF alap piaca tudja tartani a lépést az… Olvasd tovább…

Csodás Japán Lefele

Csodás Japán Lefele kacsingat technikai szinten is, mivel az EWJ-iShares MSCI Japán ETF alap heti grafikonja némileg túlvettnek tűnik.  De a bejelentések így szólnak: A vártnál kisebb mértékben esett vissza szeptemberben az ipari termelés Japánban. A havi adat 1,1%-os visszaesést mutatott a várt 1,6%-kal szemben, míg az előző hónapban 2%-os… Olvasd tovább…