Tovább Ömlik az OPEC Olaj. Amit remekül mutat a heti USO-US WTI Olaj ETF alap árfolyamának gyenge alakulása is. A gyengülő olajárfolyam lényege nem más mint az, hogy egyre nyilvánvalóbb, az OPEC nem fog változtatni politikáján, legalább is ez derült ki hétvégén az informális OPEC találkozó után.
Felmerült egyrészt, hogy Szaúd-Arábia egyoldalúan vág termeléséből, illetve, hogy az OPEC Nigéria és Líbia esetében is alkalmazna egy felső limitet. A megszólalások azonban megerősítették, hogy egyik esemény sem fog bekövetkezni, sőt Mohammed Barkindo OPEC elnök szerint nagyon is szükség lesz a második félévben a líbiai és nigériai termelésre, mivel folytatódik a piac kiegyensúlyozódása és a kereslet napi 2 millió hordóval nő az év második felében év/év alapon. forrás-erste
Így ez a többlet inkább lefele nyomja újra az olaj árfolyamának alakulását. Amennyiben a ferde zöld támasz megsérül, akkor újabb mélypontok is kialakulhatnak. Ellenben amíg a ferde piros ellenállás alatt kereskednek az olaj árfolyamával, addig ezzel szembesülhetsz, kicsit fel-kicsit le. Igen erősen sávos ebben az éveben a WTI olaj árfolyamának alakulása.
Lehet arra számítani, hogy a feljebb említett területek igen nagy feszültség alá kerülhetnek, hogy csökkenjen a kitermelés mértéke….a többit gondold hozzá, hatalmas kivéreztetés, és politika lobbi mozgatja vagy nyomja lefele az olaj árfolyamának alakulását.
Tovább Ömlik az OPEC Olaj
Read Time:1 Minute, 2 Second