Alaposan Fogyasztunk, de néha igen üres a kosár. De az XLP-SPDR S&P Alapvető Fogyasztási ETF alap heti árfolyamának alakulása, azt mutatja, hogy alaposan fogyasztunk.
Ez a szektor egy igen kedvelt befektetési terület, számomra is kedvező. Mert enni-inni, mindig kell, tehát folyamatos bevételeket tudnak produkálni ezen cégek összessége. Valamint az a tény, hogy igen bejáratott és ismert cégek viszik a prímet ezen ETF alap teljesítményét illetőleg.
A Top 5 cég a következő: Procter & Gamble, Coca-Cola, Philip Morris, CVS Heath és az Altria. Van egy olyan sejtésem, hogy némi ismeretség kialakult ezen cégek névsorából. Na oké a heti grafikon azt mutatja számunkra, hogy igen kedvező a vásárlási dinamika.
De némi óvatosságot is kezd mutatni a további emelkedés tekintetében. Azonban a mostani helyzet azt mutatja, hogy némi csökkenés után, további vételek mutatkoznak. Tehát ez a szektor is, egy igen kedvező és kecsegtető befektetési terület, és az osztalékokról ne is beszéljek.
Akkor lehet igazán nagyobb gond, ha az árfolyam 50 dollár alá csökken, addig igen erőteljesen benne van a vétel. Iparágak szerint ezt úgy lehet értelmezni, hogy az ETF alapban a kiskereskedelem, italok, háztartási és az élelmiszeripari termékek dominálnak. Tehát ha a jó nép fogyaszt, eszik, iszik dohányzik akkor ez az ETF alap tovább tud erősödni. Az XLP ETF alapot remekül és költséghatékonyan le tudod kereskedni a Colmex brókercégen keresztül.
Alaposan Fogyasztunk
Read Time:1 Minute, 7 Second