Van Még Erő az USA Iparban!?


Van Még Erő az USA Iparban!? Mivel a Fed Bézs könyve is biztató jeleket mutat az ipar szempontjából, hiszen a körzetek többsége arról számolt be, hogy a 2016-os gyengébb teljesítmény után fordulat jelei látszanak. Továbbá a heti XLI-SPDR USA S&P Ipari ETF alap is cirka 6-8%-os emelkedést vetít előre.
A  Bézs-ben a bérek továbbra is közepes ütemben emelkednek a körzetek többségében, emellett pedig több helyen nehézségekbe ütközik az alacsonyabb képesítést igénylő munkahelyek betöltése. Tehát igazán kecsegtető szavak, melyet még a Janet Yellen is megerősített. Yallen szerint az amerikai munkaerőpiac nagyon közel van a teljes foglalkoztatottsághoz és az infláció is a Fed céljának irányába halad, így ésszerűnek tűnik a kamatok fokozatos emelése. forrás-erste Tehát van még erő az USA iparban!?
Azért is írok kérdőjelet is, mert azért lesz egy beiktatás a hétvégén, mely az egész világra hatással lesz, ezt ki merem jelenteni. Az hogy pozitív vagy negatív hatás az majd a jövő zenéje. De egyenlőre heti szinten az XLI ETF alap árfolyamának alakulása felfelé mutat, úgy cirka 6-8%-ot egyenlőre.
Itt még érdemes leírni, hogy a GE 10%-kal van jelen az ETF alap teljesítményében. Továbbá a TOP 10 USA ipari cég közel 47%-ban súlyozza az ETF alap teljesítményét. Visszatérve az emelkedéshez, úgy 65-66 dollár lehet az a szint ami döntő lehet a jövőre nézve.


Share

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Hozzászólás

wpDiscuz