Technológiai Bizonytalanság Reményei

Megosztás, most...

Technológiai Bizonytalanság Reményei, mutatkoznak a heti grafikonon.
A heti QQQ-PowerShares Nasdaq 100 ETF alap árfolyama ellenállásba ért. Így a technológiai szektor igen nagy kérdőjeles bizonytalanságba találta magát.
A következők miatt is: nem oly rég kezdődött az amerikai gyorsjelentési szezon, de a cégek 15 százaléka már jelentett is.
Ez alapján a profitok egyelőre 3 százalékkal csökkentek a jelentő 74 vállalat esetében, de mintegy 4 százalékponttal felülmúlták a várakozásokat. Az érdekes az, hogy alapvetően pozitív árfolyam-reakciókat láthatunk a gyorsjelentésekre, ami alól a technológiai szektor (amelynek az eredménye a pozitív meglepetés ellenére is nagyot csökkent) és a fogyasztói szolgáltatások a kivétel.
Mindenesetre a technológia nagy ütést kapott, hiszen a jelentős profitcsökkenést mintegy 6 százalékos részvényárfolyam csökkenéssel „ünnepelte” a szektor.forrás-erste
A heti QQQ ETF alap remekül mutatja az ellenállás bizonytalanság jeleit.
Mivel ha sikerül a kitörés, akkor igen szép pluszokat hozhat a számládra.
Ellenben igen erős és intenzív korrekció indulhat el.
Főleg akkor, ha a ferde zöld támasz is sérül. Így akkor már a technológiai szektor, technikailag is csökkenésre ítéltetett.


Széles termékkínálat, ügyfélbarát kereskedési szoftver, klikk a XTB-re, most!

Megosztás, most...
Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Szólj hozzá!

Hozzászólás

  Subscribe  
Visszajelzés