Olasz Választási Bizonytalanság

Olasz Választási Bizonytalanság uralkodik az olaszoknál is, ami a cégekre is érzékenyen hathat. A havi EWI-iShares MSCI Olaszország ETF alap igen gyenge technikai képet mutat. Talán nem is csoda? Az olasz választásokon a populista pártok erősödtek meg.
A legtöbb szavazatot a baloldali tömörülés a Forza Italia és az Északi Liga kapta, összesen 37%-kal, a két párt közül az Északi-Liga szerezte meg a több szavazatot. Az Öt Csillag pedig a szavazatok 31%-át kapta meg.
A Demokraták a felméréseknél gyengébben teljesítettek. Bár a parlament alsó házában az Öt Csillag és az Északi Liga többséget szerezhetne, de egyrészt a felsőházban így sem lenne meg a többségük, másrészt ez a két párt korábban kizárta a koalíció lehetőségét. A választásokat követően egyelőre nem látszik, hogy mely pártok lesznek képesek koalíciót alakítani. Mindenesetre egy elhúzódó kormányalakításra érdemes számítani és nem zárható ki, hogy az év második felében megismételt választásokra kerül majd sor. Egyelőre két dolog tűnik valószínűnek, Berlusconi nem térhet vissza, mint miniszterelnök és, hogy a Demokraták ellenzékbe kényszerülnek.
Az új kormány megalakításáig a jelenlegi miniszterelnök, a demokrata párti Paolo Gentiloni marad hatalmon, ezzel egyfajta átmeneti technokrata kormányzás jöhet létre a következő hónapokban.forrás-erste
A havi grafikon semmi jót nem mutat az olasz részvényekre nézve, mivel igen erőteljesen lefele mutatnak az indikátorok. Azt meséli a grafikon, hogy erőteljes olasz csökkenésre készülhetsz fel, ami az egész európai kereskedésre is fényt mutathat. Így mi semmi olyan jellegű dolgot nem látunk, mely pozitívabb lehet az elkövetkező hónapokra nézve.


Széles termékkínálat, ügyfélbarát kereskedési szoftver, klikk a XTB-re, most!
Share

Szólj hozzá!

Hozzászólás

  Subscribe  
Visszajelzés
Translate »