IT ETF Alapok


Technológiai Megszédülés

Technológiai Megszédülés mutatkozik, azaz igen intenzív eladás mutatkozik az XLK-SPDR S&P USA Technológiai szektor ETF alap árfolyamában. A technológiai szektor egységesen nyomás alá került pénteken, amit jól mutat, hogy az év eleje óta nagymértékben felülteljesítő tech óriások (Facebook, Amazon, Apple, Microsoft, Google) mind 3% körüli mínuszban zártak. Az esés azután következett be, hogy pénteken a Goldman Sachs arra figyelmeztetett, hogy a fent említett részvények volatilitása rendkívül alacsony, ami extrém pozicionáltságra […]

Share

Túlárazott Közösségek

Túlárazott Közösségek benyomását mutatja a SOCL-Global X Közösségi Média ETF alap árfolyamának alakulása. Nagyon érdekes és izgalmas ETF alapról van szó, hiszen igen népszerű, trendi a közösségi hálózatok világ szerte. Ebből kifolyólag is, ebben az ETF alapban 30 közösségi médiával kapcsolatos céget találsz. Országos kitettség szempontjából, az ami igazán szembetűnő, az nem más mint a népesség. Természetesen USA a domináns, majd Kína, Japán, Orosz és Német közösségi médiával kapcsolatos cégek […]

Share

Csúcsok Viharában

Csúcsok Viharában “vergődik” az XLK-SPDR USA S&P Technológiai szektor ETF alap árfolyamának alakulása. Kezdésnek a mai kereskedésből érdemes kiindulni. Igen egyenlőre nagyon erősen úgy fest, hogy erősebb az eladó nyomás a piacokon. Ami elindíthat egy erősebb hozamrealizálási időszakot is. Melyet igen érzékenyen érinthet a technológiai szektort is. Itt érdemes kiemelni az Apple kissé kegyvesztett szereplését is. Azért lehet fontos az Apple, mert 13%-ban befolyásolja az ETF alap teljesítményét. Továbbá a […]

Share

Kemény Ellenállásban a Technológia

Kemény Ellenállásban a Technológia, amit remekül mutat számodra a heti grafikon is. Az XLK-SPDR S&P USA Technológiai szektor ETF alap kitűnően szemlélteti, hogy már 4. hete nem tudja áttörni a 44,5 dolláros csúcsok-csúcsát. Ilyen esetben szinte törvényszerű, hogy ha felfele nem megy, akkor elindul egy hozamrealizálási szakasz. Ami a múlt hét folyamán el is indult. Ezt megerősítheti a héten jelentő jelentősebb IT-s cégek számai is. Amennyiben elmaradnak a várakozástól a […]

Share

Brutálisan Erősek

Brutálisan Erősek. Brutálisan Erősek az amerikai technológiai szektorba tartozó részvények. Ezt nagyon jól mutatja a heti XLK-SPDR USA S&P technológiai szektor ETF alap árfolyamának alakulása. De azt is le kell írni, hogy sérülékeny is, ezt jól mutatja a csökkenő gyertya mélysége is. Na de egyenlőre úgy fest a dolog, hogy igen erősen ostromolja az újabb csúcsokat a XLK árfolyama. Mielőtt tovább mennénk, azt tisztázni kell, hogy 3 cég az ami […]

Share

Technológiai Rés

Technológiai Rés. Technológiai Rés és új magasság várnak az USA technológiai szektor cégeinek indexére. A technológiai rés az már a héten betöltésre kerül, ha marad ez a hurrá hangulat a piacokon. Az XLK-SPDR S&P USA Technológiai szektor ETF alap erőteljes fordító gyertyát alkotott a mai nap, úgy, hogy igazán az indikátor szinte még be sem fordult a vételi jelzésre. Amennyiben ez így megerősítést kap a holnapi nap folyamán, akkor igen […]

Share

Szaggat az Internet

Szaggat az Internet   Szaggat az Internet, kegyvesztettek lettek az internetes cégek. Szaggat az Internet, amit nagyon jól mutat az FDN -First Trust DJ Internet ETF alap. Melyben 42 olyan internetes vállalat található, melyek bevételének legalább 50%-a az interneten keresztül érkezik. Továbbá 3 havi átlag piaci értéke 100 millió $ feletti, illetve 10 $-nál magasabban van a 3 havi átlag árfolyama. Top részvények a következők: AMZN -Amazon.com 7,00%, FB -Facebook […]

Share

Lassít a NASDAQ 100

Lassít a NASDAQ 100   Lassít a NASDAQ 100, pontosan a QQQ- PowerShares NASDAQ 100 ETF alap is. Az S&P 500 indexel ellenben egyenlőre a NASDAQ 100 kitörés után lassításban van. A 3 IT vállalat vezeti a QQQ ETF index %-os súlyozását. Ezek a Apple 11,57%, Google 8,07% és Microsoft 7,63%-kal. Tehát a 100 részvény közül ez a 3 cég teljesítménye több mint 27%-kal befolyásolja a teljesítményét és gy lassít […]

Share