Globális Kereskedelmi Háború

Globális Kereskedelmi Háború igen erőteljesen megmutatkozik az ACWI-iShares MSCI Világindex ETF alap árfolyamában is.  A globális kereskedelmi háború réme tovább küldte a piacokat lefelé, azért érdemes megjegyezni, hogy a bejelentett intézkedések (50-60 milliárd dollárnyi áru érintett) hatásaiban még nem olyan jelentősek.
Vagyis a félelem az, ami hat a piacokra, akárcsak korábban a hozam emelkedés. Ugyan kismértékben csökkent most a 10 éves hozam szinte mindenhol (a németeknél nagyobb mértékben), ennek ellenére most is esnek a piacok. Most a félelem a kereskedelmi háború miatt megjelenő magasabb infláció és lassabb gazdasági növekedés miatt van, miközben a hozamcsökkenés a kockázatkerülésének köszönhető.
Míg korábban a Goldilock keretében minden szép és jó volt, most szinte minden rossz, ami néha összezavarja a befektetőket. Sok esetben még korrekciót látunk (SPY-USA 200 napos mozgóátlag fölött), miközben számos helyen ezen már túlmutatnak a folyamatok (EXS1-DAX 200 napos mozgóátlag alatt).
Pedig a gazdasági kilátások továbbra is jók, de most inkább további bizonyítékokat vár erre a piac. forrás-erste A havi globális index, igen erőteljesen lefordult, ami további csökkenéseket hordoz magában. Egy kisebb napi, havi emelkedés benne lehet  a piacokban, ami egy egészséges korrekciónak is betudható, de összességében továbbra is short-os az ACWI ETF alap árfolyamának alkulása.
Így szép lassan kialakulhat az a bizonyos és több alkalommal komolytalannak hitt parabolikus emelkedés ellentétes, jobb oldali vonala. Ami pontosan annyit jelent, hogy szép lecsorgásokra készülhetünk fel ebben az évben.
Itt nagyon fontos megjegyeznünk, hogy ez a lecsorgás, igen kedvezően tud hatni a folyamatos díjfizetésű befektetési (Unit-Linked) biztosítások hozamszintjére, ha.. a csökkenő piacoknál történik a díj befizetése.


Share

Szólj hozzá!

Hozzászólás

  Subscribe  
Visszajelzés
Translate »