Francia Dollár


Francia Dollár, mármint erőteljesen befolyásolhatja a usd irányát a hétvégi francia választások kimenetele. A heti UUP-PowerShares DB Bika USD ETF alap remekül mutatja, hogy milyen meghatározó és erőteljes szinteken billeg az USA dollár árfolyamának alakulása. Úgy, hogy a vártnak megfelelően nem változtatott a 0,75 és 1% közötti sávban tartózkodó alapkamaton a Fed a tegnap zárult kamatdöntő ülésén.
Az első negyedévben látott szerény gazdasági növekedést csupán átmenetinek tartja és az idei év végére a gazdasági növekedés újbóli felgyorsulását várja. A júniusi kamatemelés valószínűsége 94%-ra emelkedett azt követően, hogy a közlemény szerint a jegybank továbbra is további két kamatemelést lát idén célszerűnek. A Fed mérlegének leépítéséről nem érkezett új hír, jelenlegi állás szerint 2017 végén kezdődhet el a folyamat.
Az Amerikai Képviselőház elfogadta az állami szervek leállását elkerülni hivatott ideiglenes költségvetést, így egyelőre úgy tűnik, hogy szeptember végéig emiatt nem kell aggódniuk a befektetőknek, amennyiben a Szenátus is jóváhagyja a tervezetet.forrás-erste
A heti grafikon jól mutatja, hogy további gyengülés érkezhet az USD árfolyamában. Azonban a ferde zöld támasz érdekes lehet a következő hetekre nézve. Mivel ezen szint erőssége, dollár erősödést hozhat a piacokra. Ez a heti UUP grafikon is jól prezentálja, hogy a rések betöltődnek, csupán idő kérdése.
Amit anno régebben írtam, hogy ezt akár indikátornak is fel lehet használni, már mint az ETF alap árfolyamának alakulását. Így összességében meghatározó napok, hetek következnek az USD árfolyamában!


Share

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Hozzászólás