Softbank


Japán Piros Jelzései

Japán Piros Jelzései, technikai szinten biztosan. Az EWJ-iShares MSCI Japán ETF alap heti grafikonja szépen mutatja, hogy a ferde piros ellenállásról lefordult az árfolyam. De a hétvége folyamán azért a Japán jen életében is jöttek némi könnyítő, gyengítő szavak, melyek pozitívan kell hogy hassanak a részvénypiacukra is. Azaz a dollár felfele, a japán jent pedig lefele beszélik a illetékes döntéshozók. Egyenlőre annyi a helyzetképp a lefordulás után, hogy a támaszon […]

Share

Erőteljes Japán Korrekció

Erőteljes Japán Korrekció indult el a  hét folyamán. Mivel a Japán jegybank családost keltett a befektetőkben, mert igazán nem jelentettek be semmit. Így igen erőteljes erősödésbe kezdett a japán jen a piacokon. Ami egy igen erőteljes közel 2 milliárd dolláros tőkekivonást eredményezett a japán alapokból. Ami remekül mutat a heti EWJ-iShares MSCI Japán ETF alap árfolyamának alakulása is. Természetesen ez az ETF alap nem tévesztendő össze a NIKKEI 225 indexel. […]

Share

Japán Magasságok

Japán Magasságok. Japán Magasságok, azaz némi megingás után töretlenül emelkedik a kitörés után az EWJ-iShares MSCI Japán ETF alap. Annyit kell tudnod erről az ETF alapról, hogy jelenleg 313 Japán cég árfolyamának átlagát méri. Miért is vannak Japán magasságok? Talán azért is mert valahogy mostanság Japán kimaradt ezekből a gazdasági félelmektől riogatott területekből. Értem itt Kínát, a görög helyzetet valamint az oroszok körüli feszültséget. A Top 5 cég között vannak igen […]

Share

Spekulációkban Japán

Spekulációkban Japán   Spekulációkban Japán részvénypiac. Az állami nyugdíjalap 50%-kal növelné a befektetési portfóliójában a japán részvények kitettségét az elkövetkező hetekben – hónapokban. Pontosabban 12%-ról 20%-ra tervezi emelni a japán részvények birtoklását a nyugdíjalap. A nyugdíjalap 1240 milliárd dollár, vagyis a 8 százalékpontos módosítás 99,2 milliárd dollár változást jelenthetne, ami a tőzsde vételi oldalán jelenhet meg. Továbbá a japán jegybank tovább szándékozik emelni az eszközvásárlási mennyiséget, ami természetesen jen gyengülést […]

Share

Sokat Telefonálunk

Sokat Telefonálunk   Sokat Telefonálunk, amit az IXP -iShares Globális Telecom ETF nagyon jól szemléltet heti szinten, Ez az ETF alap az S&P Globális 1200 telekommunikációs indexet követi és másolja, melyben 16 ország 32 telefonos vállalata szerepel. Hogy ilyen magasan tartja magát az index, jól szemlélteti az a tény, hogy jó erőben vannak ezen vállalatok megítélése. Sokat telefonálunk, meglehet! Közel 70%-ban összetett telekommunikációs vállalatok dominálnak az ETF alapban, és csupán […]

Share