Ciklikus, de tartós volt a fogyasztás -XWSD ETF

Megosztás, most...

Tartósan emelkedtek a ciklikus részvények

 


 

MSCI World Ciklikus, Tartós Fogyasztási indexMSCI World Ciklikus, tartós fogyasztási indexében, 240 cég található 19 országból összeválogatva. Itt Európában a db x-trackers és a Lyxor ETF szolgáltató másolta, képezte le a MSCI indexet. A Xetrán és Londonban is, le tudja kereskedni az ETF alapot  €-ban, $-ban és fontban, az alap dollár elszámolású. Tegnapi bejegyzés adta az ötletet, hogy előtérbe kerüljön ez az Index ETF.
Az ING Luxus és Presztízs mögöttes befektetési alapjának, mely a Generáli biztosító DeLuxe eszközalapjában is szerepel a benchmark indexe ez a MSCI WORLD tartós fogyasztási index. Az ING mögöttes befektetési alap is nagyon jól teljesít, azonban azt vettük észre, hogy a benchmark MSCI World tartós fogyasztási Index +10%-kal jobban teljesít azonos időszakban. Így most a db x-trackers ETF alapon keresztül ezt meg is teheti, azt még fontos leírnom, hogy szintetikus, tehát határidős, opciós és swappokon keresztül képezik le a MSCI World Index árfolyammozgását, úgy hogy túlnyomó részt 1%-on belül van a követési hiba. Ez azt jelenti, hogy ennyiben tér el a teljesítménye másolása az ETF alapnak a másolt indextől.

Az indexben Amerika 57,4%-ban és Japán 16,4%-ban  domináns az alapban, ezen két ország részvényeivel közel 74%-ban túlsúlyos az index. Szektorálisan kiemelkednek az autógyárak 16,7%-ban vannak jelen az indexben, az is jól mutatja hogy a Top 10 cég között négy autógyár is megtalálható. Főleg úgy, hogy a Japán Toyota közel 5%-ban súlyozza az indexet. Azért a Top 10 cég között izgalmas és érdekes cégeket is találhatunk: Amazon, McDonald’s, Mercedes és a Walt Disney melyről itt olvashat bővebben. Természetesen a 240 cég között találhatunk olyat ami hazai fülnek is jól cseng: Nike, BMW, Discovery, Hugo Boss, Harley Davidson csak egy párat említsek, azonban a táblázatot átböngészve, további ismertebb cégekkel találkozhat.

%-os súly az ETF alapbanCégISIN kódOrszágSzektor
5,47NESTLE SA-REGCH0038863350SwitzerlandConsumer Goods
5,17HSBC HOLDINGS PLCGB0005405286United KingdomFinancials
5,12NOVARTIS AG-REGCH0012005267SwitzerlandHealth Care
4,6ROCHE HOLDING AG-GENUSSCHEINCH0012032048SwitzerlandHealth Care
4,04VODAFONE GROUP PLCGB00B16GWD56United KingdomTelecommunications
3,45BP PLCGB0007980591United KingdomOil & Gas
3,3GLAXOSMITHKLINE PLCGB0009252882United KingdomHealth Care
3,29TOTAL SAFR0000120271FranceOil & Gas
3,25ROYAL DUTCH SHELL PLC-A SHSGB00B03MLX29United KingdomOil & Gas
3,08SANOFIFR0000120578FranceHealth Care
2,54BRITISH AMERICAN TOBACCO PLCGB0002875804United KingdomConsumer Goods
2,44BAYER AG-REGDE000BAY0017GermanyBasic Materials
2,33SIEMENS AG-REGDE0007236101GermanyIndustrials
2,11BASF SEDE000BASF111GermanyBasic Materials
2,02BANCO SANTANDER SAES0113900J37SpainFinancials
2,02DIAGEO PLCGB0002374006United KingdomConsumer Goods
1,85SAP AGDE0007164600GermanyTechnology
1,82ANHEUSER-BUSCH INBEV NVBE0003793107BelgiumConsumer Goods
1,81UBS AG-REGCH0024899483SwitzerlandFinancials
1,79DAIMLER AG-REGISTERED SHARESDE0007100000GermanyConsumer Goods
1,76BNP PARIBASFR0000131104FranceFinancials
1,72ALLIANZ SE-REGDE0008404005GermanyFinancials
1,7BG GROUP PLCGB0008762899United KingdomOil & Gas
1,63ENI SPAIT0003132476ItalyOil & Gas
1,62BHP BILLITON PLCGB0000566504United KingdomBasic Materials
1,62ASTRAZENECA PLCGB0009895292United KingdomHealth Care
1,55UNILEVER NV-CVANL0000009355NetherlandsConsumer Goods
1,49RIO TINTO PLCGB0007188757United KingdomBasic Materials
1,43TELEFONICA SAES0178430E18SpainTelecommunications
1,4BANCO BILBAO VIZCAYA ARGENTAES0113211835SpainFinancials
1,31ABB LTD-REGCH0012221716SwitzerlandIndustrials
1,31CIE FINANCIERE RICHEMON-BR ACH0045039655SwitzerlandConsumer Goods
1,3BARCLAYS PLCGB0031348658United KingdomFinancials
1,28UNILEVER PLCGB00B10RZP78United KingdomConsumer Goods
1,27GLENCORE XSTRATA PLCJE00B4T3BW64United KingdomBasic Materials
1,24LVMH MOET HENNESSY LOUIS VUIFR0000121014FranceConsumer Goods
1,21CREDIT SUISSE GROUP AG-REGCH0012138530SwitzerlandFinancials
1,17RECKITT BENCKISER GROUP PLCGB00B24CGK77United KingdomConsumer Goods
1,16STANDARD CHARTERED PLCGB0004082847United KingdomFinancials
1,14TESCO PLCGB0008847096United KingdomConsumer Services
1,14DEUTSCHE BANK AG-REGISTEREDDE0005140008GermanyFinancials
1,14NATIONAL GRID PLCGB00B08SNH34United KingdomUtilities
1,13SCHNEIDER ELECTRIC SAFR0000121972FranceIndustrials
1,13ING GROEP NV-CVANL0000303600NetherlandsFinancials
1,09AIR LIQUIDE SAFR0000120073FranceBasic Materials
0,99DEUTSCHE TELEKOM AG-REGDE0005557508GermanyTelecommunications
0,95ZURICH INSURANCE GROUP AGCH0011075394SwitzerlandFinancials
0,95ERICSSON LM-B SHSSE0000108656SwedenTechnology
0,84IMPERIAL TOBACCO GROUP PLCGB0004544929United KingdomConsumer Goods
0,84E.ON SEDE000ENAG999GermanyUtilities
%-os súly az ETF alapbanCégISIN kódOrszágSzektor

A db x-trackers MSCI World tartós fogyasztási index heti grafikonon  a kitörési szint jelentette  az index csúcsértékét, és innen fordult le, kék színnel jelölve. Így akár kialakulhat egy ferde dupla tető 22,64-es nyakvonallal illetve egy csökkenő háromszögbe is belemehet a kereskedés szintén a 22,64-es támasszal. További emelkedés a ferde piros ellenállás áttörésével lehetséges azaz ha 24,40-es ellenállás felett tud maradni az árfolyam. meghatározó szinteket a vízszintes vonalak jelzik. Egyenlőre lefelé mutató jelek a heti grafikonon.
XWSD -db x-trackers MSCI World tartós fogyasztási index

Kiemelt célirányos partneren keresztül a teljes tőzsdei alapok kereskedését, valamit a tőzsdei alapokat alkotó részvények, indexek, devizák, kötvények, valamennyi határidős és opciós valamint
CFDs termékek kereskedését tudja
megvalósítani.
A teljes magyar értékpapírpiacot is beleértve,
valamint kecsegtető portfóliókat is vásárolhat.
Telefonon , vagy SolarTrader kereskedési felületen keresztül.

Klikk a képre, és kérjen bővebb információt, most!
 

solartrader logo

 

Szép napszakot kívánok!

 

Széles termékkínálat, ügyfélbarát kereskedési szoftver, klikk a XTB-re, most!

Megosztás, most...

Szólj hozzá!

Hozzászólás

  Subscribe  
Visszajelzés
Translate »
Tovább az eszköztárra